Competition Széria - nem csak versenyhelyzetekre

A szóban forgó család megnevezése ugyan tisztafordításban "verseny-jellegre" utal, azonban semmiképp sem érdemes ezeket a kajákat, illetve használatuk létjogosultságát kizárólag ily módon keretezni és szűkíteni.

Pelletek, nem csak tüskére

Pelletek, nem csak tüskére

Amikor a pellet szó így önmagában megemlítve hallomásba kerül, a method technika csalogatóanyagainak folyamatos fejlődésének és térhódításának okán még jónéhány irányba megindulhat gondolatmenetünk.

Rapid peca egyszerűen

Rapid peca egyszerűen

Hétvégén munka után volt egy szabad délutánom, így nem is kellett sokat agyalnom. hogy mivel teljen: irány a vízpart!

Method OB felkészülési verseny

Method OB felkészülési verseny

Szombaton Dani és Peti a Mindenamifeeder szervezésében megejtett páros derbin vettek részt az idei éves method finálénak is helyt adó Adácsi-víztározón.

OB felkészítő verseny Adácson

OB felkészítő verseny Adácson

Az elmúlt hétvégén Adácson jártam, ahol egy OB felkészítő versenyen vettem részt. A verseny fő célja ezúttal a nagy távolságú horgászat gyakorlása volt. Már az elején feltűnt, mennyire megváltozott a tó viselkedése: a mezőny rengeteg nagy halat f

OB győzelem levezetés

OB győzelem levezetés

Szabi hétvégén elképesztő utolsó fordulójának (is) köszönhetően húzta be az egyik legértékesebb Magyar Bajnoki címet a finomszerelékes szakágban Győrben, a Marcal-tavon.

Itt van az ősz!

Itt van az ősz!

Ha péntek, akkor számomra tréning nap. Alig 5 napja, hogy bajnokok lettünk csapatban Szeged Maty-éren, a fejemben már az október végi egyéni adácsi döntő jár. Szeles, csípős, de szép napos a reggel.

Őszindító horgászat a Balatonon

Őszindító horgászat a Balatonon

A Timár Mix Method csapata amíg a klubcsapat OB-n küzdött az egyre jobb eredményért, addig én a munkámból nehezen szabadulva szombaton a kora esti órákban úgy döntöttem meglátogatom a szívemhez közel álló, oly sokszor emlegetett Balatont.

Egy magyar bajnoki cím története

Egy magyar bajnoki cím története

Egy ilyen bajnokság közel sem az első edzésnapon kezdődik. Szerettük volna mindenkinek megmutatni, mekkora előzetes tervezés, csapatmegbeszélés, alapanyag-válogatás és egyéni felkészülés szükséges ahhoz, hogy egyáltalán részt vehessünk Magyarország egyik legnépszerűbb szakágának, a Method Feeder Országos Bajnokságnak a küzdelmeiben!

Feeder OB 2025 - döntő

Feeder OB 2025 - döntő

Múlt héten került megrendezésre a Feeder Országos Bajnokság döntője, amelynek a Fűzfás-zugi holtág adott otthont.

Methodozz tartalmasan!

Methodozz tartalmasan!

Sokszor előfordul, hogy methodozás közben – még klipszelt horgászat mellett is – nehéz helyben tartani a halakat.

Úsztatás bolognaival

Úsztatás bolognaival

Ha folyik a víz, Timár Gábornál bizony nem is lehet kérdés, hogy kezébe veszi kedvenc bolós szerelékét.

Egy sokhalas verseny története

Egy sokhalas verseny története

Szeptember 7-én a palotavárosi Felső-tóra látogattam el egy method versenyre a Feeder Adventures szervezésében.

V4 Method Feeder Cup 2025

V4 Method Feeder Cup 2025

Amilyen hosszú volt az utunk a Lengyelországban megrendezett V4 method kupa helyszínéig, olyan kemény, tartalmas 1 hetet töltöttünk el a Jeziorko partján.

Pontyos megoldás - Hamar-módra

Pontyos megoldás - Hamar-módra

Szeptember 11-14 között kerültek megrendezésre a freestyle rakósbotos bajnokság középdöntői 3 helyszínen. Hamar Ferenc a koroncói Torma-Lake-re kerültem, ami a 3 helyszín közül a leghaltalanabbnak ígérkezett, az alábbiakban beszámolója olvasható.