Milánnal Dunakeszin
Milán meghívásának eleget téve, ezt a pénteki napomat egy közös banyatavi pecának szenteltem Dunakeszin.
6 óra előtt pár perccel érkeztem a halőrházhoz, ahol Milánék már vártak. Annak ellenére hogy áprilist írtunk, igen csípős volt a reggel. Mindössze 2 fokot mutatott a hőmérő, így a napos oldal felé vettük az irányt, bízva a felkelő nap sugaraiban. Helyi „idegenvezetőm” mutatta az utat a kiszemelt helyig. Mindenben fiatal kollégámra hagyatkoztam, hisz Ő ismeri a vizet, mint a tenyerét. Gyors lepakolás a talicskákról, aztán rögtön a kosárba valókért nyúltunk. Legyen ideje a csalogatóanyagoknak rendesen megszívni magukat, hogy időben az optimális állagú etetőanyagokkal horgászhassunk.

A mai menü: előétel - Crushed natúr etetőanyag, főètel - Pro Method tavaszi pellet mix, desszert - Feeder Guru White Ghost method mix. Persze nem feltétlen tartva a sorrendet. Megtartottuk az átjárhatóság lehetőségét a pontyok ízléséhez igazodva.

Az első órában a tó középvonalát erőltettük 90 m-es távon. Inkább kevesebb, mint több sikerrel. Néhány fehérhalon kívül más vendég nem érkezett. Majd Milan megadta a jelet a váltásra. Ránéztünk a rövidebb távon pár dobásból épített etetésre. Innentől vált aktívvá a délelőttünk. Elsőnek fiatal kollegám botja maradt karikában, majd nálam is jelentkeztek a kapások. Felváltva fogtuk a szebbnél szebb pontyokat, és kiló feletti dévéreket.

A horgászat első felében a tavaszi pellet mix, a Crushed etetőanyaggal sapkázva adta rendre a 3-4 perces kapásokat. Majd mikor lankadt az érdeklődés, egy kis plusz impulzusként a White Ghost kaját vetettük be. Azt hiszem ez a kis tuning volt a mai desszert. A dunakeszi pontyok étkezésének lezárása.

A Champion wafterek Dunakeszin is bizonyítottak. Amíg hideg a víz, ezek a pici 5 mm-es csalik verhetetlennek bizonyulnak. Azt a gyönyörű 10 kg körüli pocakos tőpontyomat is ez a csali adta be.

Ahogy kúsztunk bele a koradélutánba, bár a tavaszi napsütés 1 réteg ruhától megszabadított minket, a halak aktivitása egyre csökkent, így a mai peca befejezésében állapodtunk meg. Nagyon élveztük ezt a mai közös pecát, gyönyörű halakat fogtunk, a szeszélyes április pedig kegyeibe fogadott.

Milán! Ügyesen pecáztál, a felkészülést tekintve jó az irány! Köszönöm a meghívást! Holnap a csapat másik felével a Dália tavakra látogatunk. Gőzerővel folytatjuk a felkészülést az OB selejtezőre.
