A Duna, a paducok és a Timár Mix

Erre felé, a nyár hala a paduc. A sívó kavicszátonyok oldalában, viszonylag sekély vízben nagy biztonsággal megtalálhatóak, főleg ha nagy a forróság és süt a nap ezer ágra.

 

Az elmúlt szombatra csónakos paducozást terveztünk, szeles, de napsütötte idő volt várható. Már előző este megkezdtük az előkészületeket, ami abból állt, hogy bekészítettük a csónakba a másnap használatos etetőanyagokat, meg minden mást, ami szerintem elengedhetetlen kelléke a sikeres paduc horgászatnak. A szokásos dolgokat pakoltuk be: 6 kg Timár Mix Match etetőanyag, mosott folyami kavics, angolmorzsa, némi a Duna parton szedett agyag. Hajnalban csak a csontit kellett a hűtőszekrényből betenni és máris sólyázhattunk a Gödör melletti betonon.
Lefele, egy sziget oldalában levő kavicsos partszakasz volt a cél, - na jó, erre felé nemigen van más, csak kavics – nem túl mély, elég húzós vizével jó paducos helynek tűnt. A radar szerint 2,2 méteres a víz ahova a horgony került, jól meghorgászható sodrással. Közel volt a part talán 10 méterre, megkezdtük az előkészületeket. Szerintem nem elég a jó etetőanyag, egy paducos etetésből nem hiányozhat a száraz kenyér, ezért aztán gyorsan beáztatásra került 2 kg jó vastag darabokra felvágva. A gombócok fajsúlyának növelésére mosott, 3-5 mm-es folyami kavics került még hozzáadásra, és tapasztalat szerint hasznos még a felhőt adó, és jól ragasztó agyag is, így azzal sem spóroltunk. Nem cifráztuk túl a dolgot, a száraz etetőanyaggal kevertük el a beáztatott kenyeret, így egészen apró darabokra sikerült morzsolni. Az aprításba még segített a közben hozzáadott és együtt jól átkevert kavics, majd az agyag kis részletekben. Lassan készen állt minden, már csak egy jó adag csontkukac került a dézsába és elkezdődött a jó kétkezes gombócokkal történő alapozás. Kis szünetekkel 4x4 kissé ellapított gombóccal kívántuk odacsábítani a halakat.


Egy dologgal azonban nem számoltunk. A sziget, ami előtt horgászni készültünk ismert kárókatona fészkelő hely. Már az odaérkezésünket sem fogadták örömmel, de aztán a folyamatos ott tartózkodásunkat éktelen kiáltozással, vijjogással jutalmazták. A felnőtt madarak folyamatosan vijjogva felettünk köröztek, a szigetről a fészkekből a fiókák pedig fülsiketítő zajjal voltak. Alapozó etetés ide, vagy oda fél órát bírtuk, elég volt a hangzavarból, 10-12 gombóc bánta, a kapásig nem jutottunk el, inkább megfutamodtunk.


Egy másik, békésebb és legfőképp csendesebb helyen már gyorsabban ment a horgászat megkezdése, készen volt az etetőanyag, csak gombócolni kellett. Hasonló mélységet horgásztunk, mint az először kiválasztott helyen. Egy darab kézben tartott feeder bottal, akkora picker ólommal szerelve, ami éppen. hogy megáll a sodrásban, picit megemelve azonban könnyedén odébb libbenti a víz, de megállítva lekoppan, és stabilan áll. Ezzel a módszerrel végig lehet kopogtatni a csónak oldalánál levő három méteres sávot a csóka hossza mentén, és még bőven az alatta levő területet is. A módszer előnye, hogy viszonylag rövid botot kell kézben tartani, a vékony fonott zsinór miatt minden rezdülést tökéletesen lehet érezni. Mivel nem kell a gombócokat nagy távolságra dobni egészen óvatosan lehet a csónak elején a legfelső feeder spicce fölé közvetlenül beejteni. A lehető leghalkabban igyekeztünk ezt végrehajtani, és ha jól csinálja az ember, egészen a csónak mellé, 3 méterre oda lehet etetni a halat. Mi is erre törekedtünk.


Az alapozó etetés nagy kétkezes gombóc sorozatai után már csak egykezes, kissé ellapított gombócok kerültek be. Hamarosan meg is lett a várt eredmény, határozott kettős ütést közvetített a zsinór a felkapókar előtt tartott mutatóujjon keresztül. Rövid, de határozott bevágás követte mindezt, és máris szépen görbítette az első hal a botot. A fonott, és az előke közé bekötött 10 cm-es erőgumi megakadályozta, hogy lerúgja magát a horogról a paduc. A viszonylag kemény felszerelés lehetővé tette a csontos paducszájba beütni a horgot.


Ketten horgászva minden második hal után repült egy kisebb gombóc, így sikerült is ott tartani a csapatot hosszú ideig. Amikor meglassultak a kicsit, akkor növeltük a csonti mennyiségét 1-2 gombóc erejéig, hamar visszaállítva az előző kapás sűrűséget. Csak úgy spicc végről leengedve a szereléket, néhány másodperc várakozás, majd pici emelés az ólmon. 30 cm-rel arrébb lekoppintva. Gyakran, már, az első leengedéskor megütötte a hal a csalit, (így érezve a zsinóron/boton), egy - egy vehemens kapás után nem volt kérdés mikor vágjon be az ember biztos volt az akasztás. Amikor pedig már kezdtek eltelni, bizony kellett trükközni , mikor is legyen a bevágás. Néha határozott ütés után, csak a lecsupaszított horog jött ki, ami azt bizonyította számunkra, hogy csak a csali végét fogta meg határozottan a paduc, de a horog nem volt a szájában. Amikor ez egymás után párszor előfordult, és sikerült kényszeríteni magunkat, hogy ne üsse meg az ember az első komoly odaverést, a második rázásszerű húzás már általában biztosan akadt. Ilyenkor is csak a szája sarkában volt gyakran a horog.


Nagyon élveztük mindketten a horgászatot, igazán jó reflexet kíván ez a típusú paduc vadászat. Nem beszélve arról, hogy a meglehetős húzós vízben élmény fárasztani a kilós, vagy annál is nagyobb példányokat. Nekünk újból bizonyított a Timár Mix. (pedig nem is kellett volna neki)


Gönyű, 2017. július 18. Dávid Miklós Mitya