A fekete

A Feeder Guru Black Magic etetőanyaga már második éve elérhető a piacon. Sokan próbálták már, sokan írtak róla, főleg az első benyomásaikat és fogásaikat vetették papírra. Az elmúlt egy évben volt alkalmam többször is horgászni a Feketével, jobban megismerni a benne rejlő lehetőségeket, a lelke mélyére látni. Megkönnyítve a dolgát annak, akit csak a konklúzió érdekel, kihagytam az anekdotázást, és csak a tapasztalatokat foglaltam össze.

1. Ha akarom ragad; ha akarom bont

A piacon lévő más, angolos vonalat képviselő kaják közt van, ami – a felhasznált gabona származékok és az expander pelletek őrleménye miatt – rengeteg vizet szív fel, több szakaszban kell nedvesíteni, de olyan is, ami éppen ellenkezőleg viselkedik: pár deci elég az állag beállításához. Az angol piacra készült termékek mindkét típusára egyaránt jellemző, hogy nagyon gyorsan bontanak, mert kereskedelmi tavak sekély vízében történő felhasználásra találták ki őket. Horgásztam olyan – bizonyos víztípuson nagyon fogós, egyébként prémium kategóriás – termékkel is, ami a vizes homokból csekély nedvesítés után hirtelen a folyékony sár állagba váltott, de 25 méternél nagyobb dobásokat nem bírt a lapos method kosárban kötőanyag hozzáadása nélkül. 

A víz adagolásával a Fekete állaga széles skálán állítható, enyhén nedvesítve gyorsan bontó, sekély vizekre alkalmas, több vízzel masszívabb, ragadósabb anyagot kapunk. Ezt, a hagyományos etetőanyagokhoz hasonlító tulajdonságát érdemes kihasználni, ha a távdobásokat igénylő helyen horgászunk, vagy mély vízben szeretnénk biztosan a fenékre küldeni az etetőanyagunkat. A ragadós állagtól nem kell megijedni, a Black Magic a fenékre érve teszi a dolgát, szépen bont és ködöz, de azért figyeljünk oda, nem csirizt keverünk. Másfél, két méteres mélységig lapos kosárral, szárazabbra keverve, két méternél mélyebb vízen, vagy ha nagyon bele kell kapaszkodni a bot nyelébe dobáskor, bordás kosárral használom. Az utóbbi egy évben a bányatavakon megrendezett horgászversenyeken a Fekete lett az alapkajám, ezt hangolom a körülményekhez, a halak helyi szokásaihoz.

2. Fekete, de nagyon

A színével, pontosabban a világos tónusokhoz képest mutatott kontraszttal érdemes játszani: a Fekete kajával töltött kosárban világít a fluo pellet, vagy a kukorica szem, ami a látványával is segíti a halat a csali megtalálásban. Fordítva is igaz: egy kavicsos bányató világos alján a sötét etetőanyag-folt kitűnik. Tovább fokozva a kontrasztot, a sötét iszapos aljzatra tett tortus-kukoricás alapra dobott, Feketével töltött kosár olyan, mint egy céltábla. Többen, többször fogtunk rajta jól, érdemes kipróbálni!

A sötét etetőanyagot a szakirodalom a hideg vizek óvatos halai ellen javasolja alkalmazni, kézenfekvő a Black Magic-et ilyenkor elővenni. Az erős színezésnek köszönhetően, akár kis mennyiségben is alkalmas világosabb kaják sötétítésére. Két kiló Timár Mix Elite Carp fél zacsi Feeder Guru Black Magicnek köszönhetően sötétszürke téli kaja lesz.

3. Nem csak hideg vízre

Ahogy fent, a színével kapcsolatban is írtam, a sötét kajákat általában hideg vízre ajánlják, és a gyártó is ezzel a kommentárral dobta piacra a Feketét. Mindez igaz is, használtam novemberi, decemberi versenyeket, buli pecákon, és adta is halat. Nekem jól működött azonban májusi, szeptemberi még meleg, de frontos időszakokban is, ám ilyenkor 1/5 rész tömény halas kajával, vagy 10% halliszttel kevertem. Ott, ahol a halas kaját annyira nem eszik a pontyok, a Timár Mix Elite Carp fine – tehát finomra őrölt – változatával kevertem felesben, ez főleg kora tavaszi időszakban működött. Aromát még soha nem adtam hozzá, szerintem nem igényli, télen viszont enyhén édesítettem, tavasszal kicsit sóztam. Apropó aroma! Timár Mix de ja vu, amit a koriander és az ánizs ural, némi borsos beütéssel, enyhén halas felhangokkal.

4. Jót tesz neki a szemes

Ahol nagy testű, vagy sok hallra lehet számítani, és a pellet ismert és használt csali, ott két milis mikróval, és hat milis halibuttal szoktam dúsítani. Az első dobásokban csak mutatóban van a szemesből, ezt inkább szárazon teszem bele, had ropogjon, de amint beáll a hal, növelem a mennyiséget, főleg a mikrót, a halibutot csak csipetenként. Kárászos pályán a mikro mellett pár szem fehér forrázott csonti, vagy csemegekukorica remekül kitűnik kajából, nem tudnak neki ellenállni.

5. Milyen csalival?

Jó választás hozzá a Feeder Guru Fluo Soft pelletje, akár a Black Magic ízben, de a Green Betain (ha valami büdös…) és a White Ghost – mandula és fokhagyma - is tud meglepetést okozni. Ahol a szabályok engedik, a balanszírozott gumi kukorica és a különböző pop-up mini bojlik, pelletek is működnek, a halat úgyis a kaja hozza…

6. Finnyás kárász, kényes ponty

Röviden összefoglalva a fentieket, a Feketét egy jó mindenes kajának tartom, amit kicsit megdolgozva majdnem bármelyik pontyos, kárászos vizünkön bevethetünk. Tisztán alkalmazva kiváló kárászos kaja, és remek választás óvatos pontyok ellen. Ha a halas-büdösre gerjednek a helyi halak, tegyünk hozzá némi hallisztet, vagy keverjük halasabb jellegű kajával, nem árt neki. Mély bányatavakon nálam a mix alapja, és ha nagyot kell dobni, akkor sem potyog ki az etetőkosárból.